Egy csepp lelkiismeret furdalásom sincsen, mert nincs miért. Neki ott a felesége meg a két kisgyerek, de sose hagyná el őket. Teljesen megértem, nem is kérnék ilyet, nem is akarnám. Olyan áhítattal és szeretettel beszélt vagy fél órán keresztül a gyerekekről, hogy így még nem hallottam férfit áradozni. Nagyon szereti őket, nem Ő lenne, ha nem lehetne velük, ha nem tudhatna róluk. Akkor egy más ember lenne. Megtört, lelki szegény.
Érdekesen kezdődött az egész… elmentünk kávézni egy isteni kis helyre. Nagyon közvetlen és kedves volt, nem mutatta meg eddig ezt az oldalát, pedig már ismertem egy ideje. Megsimogatta az arcom, mint egy apa a gyermekének, de ez mégsem az volt. Ő az én szememben egy férfi, én pedig egy nő vagyok az Ő szemében. Elfogad olyannak, amilyen vagyok, ahogy kinézek, ahogy beszélek, ahogy gondolkodom… és vice versa. Majd lassan indultunk, mert neki munkába kellett menni, és előtte még hazavitt. A ház előtt megkérdezte, hogy felugorhatna-e egy pohár vízre… Na, frankón láttam magam kívülről, mint a Tom & Jerry egyik részében, amikor a Tomnak a válla felett megjelenik az angyal meg az ördög, és civakodni kezdenek… Nem is én lennék, ha nem az lett volna a válaszom, hogy: „Persze! Gyere csak!” Beszálltunk a liftbe. Végre csak mi ketten 9mp-ig. Senki más, csak mi, és végre oly’ közel egymáshoz. Rám nézett, felém fordult, egyik kezével megsimította az arcom, míg a másikkal átkarolta a derekamat és finoman húzott maga felé. Közben lassan közelített az ajkával az ajkam felé. Fantasztikus gyengéden csókol. Aztán ittunk 1-1 pohár vizet, és a folyosón folytattuk a csókolózást… lekerült pár ruhadarab is, de nem történt más. Nagyon kívántuk egymást, de sok tényező közbeszólt, hogy beteljesedhessen testileg is, amit annyira szerettünk volna már egy ideje. Aztán elbúcsúztunk „a szombati viszontlátás” reményében.
