máj
30

események

| Szerző: ememel | 4:52 pm

Kicsit SOKK volt a héten, főleg a munka… Nem szeretem, ha keresztbetesznek, valamint ha szemétkednek ok nélkül. Igen kellemes volt minden nap 19-19:30-ig bent maradni. Ok, hogy nem volt Életkém, mert lebetegedett, de nem hiszem el, hogy ennyire bénák lennénk, hogy nem tudtunk végezni időben.

 

Voltam randizni J Nagyon jól éreztem magam, Ő is, csak kicsit fáradtak voltunk, mert meló után, este fél tízkor találkoztunk. Sétáltunk, majd beültünk a Szimpla Kert nevezetű helyre. Tetszett, bár kicsit sokan voltak, és nagyon kellett figyelni egymás szavaira. 1h-kor értem haza, jött SMS is, hogy szerinte megismételhetnénk az estét J Szerintem is J Aranyos, nagyon jól áll Neki, ha mosolyog! Igaz, most hazautazott a szüleihez, szabadságon van június 8-ig, remélem utána valamikor ismét találkozunk… Persze semmibe nem élem bele magam, majd alakul(unk).

 

Bátyámék új lakását néztük ma meg, gyönyörű (igaz, még semmi nincs benne, a konyhaszekrény elemeit is csak ma hozták meg). Tágas, és hatalmas terasza is van, ami 25m², maga a lakás meg 66m², ha jól emlékszem. Egy hátránya van, hogy eléggé kint van a belvárostól, tőlünk meg… szinte már vidék. Szeretnék majd egyszer én is egy hasonló kecót, vagy kicsit nagyobbat esetleg kerteset vagy kétszintest. Na, ez még a jövő zenéje, előbb tudjam megteremteni minden hónapban az árát (ha részletre venném) vagy találjak valakit, akivel ezt az egészet meg lehetne valósítani.

 

Tegnap sikeresen írtam egy 1-es ZH-t írásművelés tantárgyból. Igazából nem értem, ugyanis sosem volt gond a helyesírásommal, nyelvtanból mindig 5-ös voltam, irodalomból is jó. Nem véletlenül használtam fel az érettségi jegyemet magyarból a főiskolai felvételihez… és különben is, tehet egy szívességet a kedves tanárnő! Fel nem tudom fogni, hogy hogyan sikerülhetett így. Ok, hogy tele volt olyanokkal, hogy lássuk el melléknévképzős „i”-vel a szavakat, meg tegyünk hozzá –val/vel toldalékot, stb. Akkor sem értem, nem tudom felfogni.

 

Holnap megyünk színházba, illetve az Operettbe. Bajadér Dolhai Attilával és Miklósa Erikával. Kíváncsi leszek, remélem tetszeni fog.

 

http://kulturport.hu/tart/cikk/f/0/39120/1/kultura/

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenlila.blog.hu/api/trackback/id/tr191153435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása