Hülyén indult a nap, aztán már majdnem hülyét is csaináltam magamból, de szerencsére hallgattam az ösztöneimre és a megérzéseimre és nem hívtam fel. Sok lett volna... tudom, hogy örül nekem, ha hívom, vagy írok neki sms-t, de akkor is. Ez így msot sok lett volna. Mondanom sem kell, hogy ugyanakkor meg minden pillanatban lestem, vártam, hogy megcsörrenjen már a telefonom, vagy jöjjön már az "Olllallllaaa" sms hangom. De semmi. Nem tudtam mi lesz késő délután vagy este. Nem is értettem miért nem ad valami életjelet magáról. aztán 19h-kor megszólalt a mobilom, Ő hívott. Kocsiban ült, nem is olyan messze tőlem. Elmesélte a napját, meg bocsánatot kért, hogy nem keresett (hát nem édes?), valamint elmondta, hogy szeretne látni, de jövőhét lesz belőle, mert most nem szertne így találkozni, halál koszosan, büdösen. Dolgozott egész nap. Megértem, semmi gond. Most így teljes a lelki nyugalmam... ja, és jövőhéten találkozunk! :)
Este megnéztem Anyuval a Szex és New York c. filmet... sokszor hallottam meg meséltek már Samantháról, de nem gondoltam volna, hogy tényleg olyan a karakter, mint én. Nagyon tetszett!!! Egyértelmű, hogy vele tudnék a legjobban azonosulni. Annyira NŐ, hogy csak na... imádom! Majd vége lett, volt azért 1-2 könnycsepp. Szép volt, jó volt.
Sajnálom egy ismerősömet, akivel beszélgettem, mert a barátja eléggé beteg, és nem nagyon keresi már az ismerősöm társaságát. Semmi baj vele, csak borzasztó hideg lett a betegség miatt, elutasító. Nem szeret panaszkodni, sose tette. Kemót is kap, és itt cseng még nekem is a fülembe ez a szörnyű mondat, amit ő mesélt: "Kiöltek belőlem mindent... minden érzést!". Ez borzasztó. Sose akarom ezt megtudni milyen érzés. Se átélni, se átérezni.
Most mégis átérzem, és sajnálom őt is, ismerősömet is... Remélem meggyógyul!
