Előző nap fent voltam hajnali 4h-ig, kicsit összekaptam a lakást, mégiscsak ne úgy nézzen ki, mint a disznóól, arról nem beszélve, hogy szerdától egyedül voltam otthon, Anyu kiment a telekre (Dunakanyar). Hulla fáradtan feküdtem le, majd keltem 7h-kor, hogy még gyorsan befejezzem a takarítást, meg elpakoljam a ruháimat, valamint előkészítettem a reggelit, sütöttem egy muffint és hajat mostam… csakhogy ez már nem fért bele az időmbe, ugyanis csurom vizesen, egy szál törölközőbe nyitottam ajtót… Olyan édes, totál kész voltam Tőle. Álmos arc, de frissen borotvált, szépen vasalt ing, farmer, cipő. Kezében egy tábla csokoládé, az a finom, az a „köszönöm” csoki. Teljesen levett a lábamról, nem gondoltam volna, hogy ennyire figyelmes. Mondanom sem kell, hogy abszolút nem zavarta vizes testem látványa, sőt… beinvitáltam, kértem még pár percet, hogy összekapjam magam, aztán végre a karjai között lehettem, beszélgettünk. Megkérdeztem mit kér reggelire, kezdésnek muffinra és cappuccinora esett a választás. Aztán megszűnt az idő… Úristen hogy tud ölelni és jézusom mennyire gyengéd és finom. Majd ismét beszélgettünk vagy egy jó órát. Gyerekeiről, kalandjairól, Erdélyről, az Élet nagy dolgairól, stb. Közben végig ölelt, simogatott… el nem engedett egy percre sem. Folyamatosan lepődök, hogy mennyire szereti, ha szeretve van, és milyen szinten tudja ezt Ő is viszonozni. Csodálatos délelőtt volt, jól éreztük magunkat, remélem lesz még ilyenben részünk. Együtt!
